Kedves kozmetikus tanuló!

Egy közelmúltban készült német felmérés szerint a vendégek a kozmetikus hozzáértését, szakmai kompetenciáját és a szalonban kapott szolgáltatás, valamint az érte fizetett ellenérték megfelelő arányát veszik figyelembe akkor, amikor kozmetikust választanak. Azt gondoljuk, hogy nálunk sem alapvetően mások a feltételek, és arra törekszünk, hogy a pályán velünk elindulókat hatékonyan segítsük a kompetenciák megszerzésében és a korrekt versenyképes termék- és szolgáltatás paletta kialakításában:

  • Az elmúlt években néhány iskolával szoros kapcsolatunk alakult ki, így a szokásos márka prezentációkon, bemutatókon túl a vizsgák közeledtével saját trénereinkkel felkészítő gyakorlati oktatásokat tartunk a Rémy Laure-ral vizsgázók részére. Ekkor a tanulók felváltva modellek és kozmetikusok. Az un. vizsga, vagy kezdő csomagokat jelentős kedvezménnyel bocsátjuk rendelkezésre.
  • Díjazzuk a vizsgákon és versenyeken kiváló eredményt elért Rémy Laure-t használó tanulókat.
  • A vizsga sikeres letétele után meghatározott időközönként speciális kurzusokat tartunk (anti-aging tréning, testkezelési tréning, különböző speciális masszázstechnikák), melyek szigorúan önköltségesek. Igény szerint tartunk szalonvezetési és értékesítési tréninget, megkönnyítendő az indulást.
  • Segítünk a korszerű szolgáltatások (akciók, vendégkártya, otthoni ápolási segédlet, saját hírlevél vagy más sajtóanyag) rendszerének kialakításában, szövegeinek elkészítésében.
  • Az alakuló vendégkör összetételét figyelembe véve tapasztalataink alapján egyedi kezelési terveket bocsátunk rendelkezésre, ár és költségkalkulációval.
  • A kezdőknél felmerülő szakmai kérdésekre trénereink segítségével gyors és kompetens válaszokat adunk.
  • Honlapunkon bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a kezdő szalonoknak is.

A Rémy Laure márka választása mellett szóló általános előnyöket a KOZMETIKUSOKNAK pont alatt foglaltuk össze.

Összeraktuk, hogy egyszerű legyen!

2in1 Tápláló-nyugtató maszk&krém Egy multifunkciós maszk és krém, amely egy lépésben * tápláló, * anti-aging, és * nyugtató hatással rendelkezik. Használhatjuk mint * maszk pakolást a kezelés során, s * éjszakai krémnek is ajánlhatjuk az esti bőrápoláshoz. Milyen bőrtípus esetén ajánlott? A termék alapvetően a tápanyaghiányos, élettelen, fáradt, megviselt bőrrel érkező vendégek esetén javasolt, amikor […]

Középsúlyos rosacea. Enyhíthető?

Milyen termékekkel kezeljem a rosaceás vendégemet?Köszönöm előre is a válaszukat. Judit, Miskolc Kedves Judit, Tudni kell, hogy a rosacea megjelenésében a gének és a hormonok is szerepet játszanak, összefüggnek a béltraktus bizonyos betegségeivel és az életmód is befolyásolja a tüneteket. A kezelést már az első panaszok megjelenésekor tanácsos megkezdeni, nem megvárni, míg a harmadik stádiumban […]

Pattanásos bőr nyáron

Nyáron többnyire javul a pattanásos bőr állapota, de nem könnyű olyan terméket találni, amely ebben az évszakban is kordában tartja a bőrt. Mit ajánl a Rémy Laure ilyenkor? P.Balogh Annamária, Szolnok Kedves Annamária, Különösen a nyári szélsőséges időjárási viszonyok mellett jelent komplett ápolást a Purifying szabályozó gél, amely csökkenti a faggyútermelődést, mélyen tisztit és hidratál […]

Műhelytitok Vasváry Erikától -A problémás bőr tisztítása

Az iszapos szappan használata rendkívül előnyös a súlyos aknés bőrök számára. Kis mennyiséget felhabozunk kis tálkába kevés vízzel, amit legyező ecsettel felkenünk a bőrre. Néhány perces pihentetés után / ami alatt a hab emulgálja a bőrfelszínem összegyűlt lipideket/ meleg kompressz kendővel eltávolítható. A műveletet 3x megismételve tiszta ám a feleslegest lipid rétegtől megszabadított, kárros baktériumoktól […]

Mennyibe kerül egy Remy Laure induló csomag?

Szeretném megkérdezni, hogy egy induló csomag a Rémy Laure termékekből mennyibe kerül? K. Ágnes, Törökbálint Kedves Ágnes, A Rémy Laure-nál nincs előre összeállított egységes induló csomag. Az együttműködésünk mindig úgy indul, hogy személyesen felvesszük a kapcsolatot, ennek során tájékozódunk a szalon igényei, szakmai elképzelései, vendégköre összetétele stb. felől. Ezután együtt alakítjuk ki az induló rendelést, […]

Mit örökít át a DNA regeneráló?

Olvastam a honlapjukon, hogy a regeneráló sorozatuk DNA-t, vagyis a DNS örökítő anyagot tartalmazza. Lehet tudni, hogy mit örökít át? T.Ilona, Miskolc Kedves Ilona, A DNS funkciója a genetikai kód tárolása, így nélkülözhetetlen a fehérjék előállításához. A kozmetikában a DNS két láncát összekapcsoló nukleotid bázisok nátrium kloriddal alkotott vegyülete a sodium DNA (az INCI-ben így […]

Mi is az a Kanadai iszap?

Magyarországon is van sokfajta iszap, az Önök által forgalmazott kanadai iszap miben más, miben különbözik ezektől. Szívesen kipróbálnám a szalonomban, ezért érdeklődöm. B. Adrienn, Székesfehárvár Kedves Adrienn, A tőzeg iszap telepek, amelyek szinte kivétel nélkül az északi féltekén terülnek el, mind más minőségű és összetételű iszapot adnak. Ahogy nincs két egyforma ásványvíz, úgy iszap sem. […]

A fekete maszk eredete

Szeretném megtudni, honnan jön a Rémy Laure fekete maszkja? K.né T. Judit, Győr Kedves Judit, A Rémy Laure fekete iszap maszkja Kanadából, egy Ottawa környéki lápterületről származik. A 15 méteres mélységből, a fagyott felszín alól emelik ki ezt az értékes anyagot. Nagyon régi ez a telep, becslések szerint több mint 12 000 éves. Minden szennyeződéstől […]